A szülihét vége
Nincs is jobb, mint önnön jogon megemelni a frekvenciámat. Önerőből, önelhatározásból.
Az nem az én dolgom, hogy mit mondanak a hátam mögött rólam.
Az én dolgom az, hogy hogy vagyok, milyen döntéseket hozok, mit reagálok a világra és mit teszek én magam.
Nem vagyok tökéletes. Bárhogy is igyekeztem jó kislány lenni eddigi életemben. Bárhogy is próbáltam az értékemet bebizonyítani a tevékenységemmel. Bárhogy is próbáltam jó lenni; követtem el hibákat.
Persze, hogy vannak történetek amikre nem vagyok büszke.
Tanultam belőlük.
Sajnos mára már azt is megtanulom lassan, hogy vannak “barátok“ akik sosem voltak igazán a barátaim.
De ez mindenkinek saját belátására van bízva. Azt hiszem azt tanulom, hogy könnyű engem céltáblának használni, mert hangos vagyok és néha harsány is. Néha?
De közben pedig, akik szeretnek, igazán szeretnek. Fantasztikus emberek vannak az életemben. Néhányaknak már volt alkalma igazán bizonyítani. És nagyon hálás vagyok minden percért amit közösen tölthettünk el.
Szóval tulajdonképpen minden félelmemet hálába kell forgatnom.
Valaki nem szeret? Nem ismer.
Valaki igazán ismer és nem szeret? Igazán félreismer.
Valakit idegesítek? Tükör vagyok csupán.
És amúgy meg… ha van olyan, aki valójában ismer és valami oknál fogva nem tud szeretni, bármi is legyen az az ok, nekem nem kell az ő szemével látni a világot, sem pedig magamat.
Én, az én szeretetteljes szememmel nézhetem magamat. Ez az igazi önszeretet. Olyan csodás buborékot teremteni, amin nem tud áthatolni semmilyen negatív vibe.
Így lesz kerek az önszeretet.
Mint folyó, kiáradok. Magamért, nem másért.
Utat török magamnak, nem erőből, kitartásból.
Nem a mások szeretetével, nem a visszaigazolással, hanem magammal. Saját megtartó erőmből.
Saját magam beleengedésével, a lubickolással, a fókusszal, az elengedéssel.
Így kerek a szülihét. Megérkeztem, úton vagyok. Egyszerre.
⃝
Köszi, hogy olvasol! Támogass egy megosztással, kommenttel vagy összeggel:
Revolutom.