Keresztrejtvény
Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy ha nem is remélhetem, hogy megfejted, inkább bízhatok, hogy sejtheted. Én pedig talán egyszer majd rájövök, hogy igazán mennyire jó rejtvényt írtunk.
A sorok között olvasni tulajdonképpen olyan, mint találóskérdést megfejteni. Ilyesformán számomra írni olyan, mintha találóskérdést írnék. Túl sok a megfejtési lehetőség, vagy túl messze vannak a pointerek, és senki nem jön rá, hogy mi a megfejtés. Túl közel vannak a pointerek vagy túl egyértelmű a súgás és mindenki tudja, hogy mi a megfejtés. “Ez könnyű!“ - akkor szinte nem is élvezik a keresztrejtvényfejtők a kihívást.
“Magam miatt írok.” szoktam jellemezni a tevékenységet. Akkor írhatnék a polcnak is. Eddig így is volt. Rengeteg szövegrészletem van mindenféle Google dokumentumok eldugott bugyraiban. Szövegfoszlányok és gondolatkísérletek a social media felületeimen is vannak szétszórva össze-vissza.
A blogolással meg rákényszerítem magam, hogy valami legalább alkalmanként összefüggőt összeállítsak posztonként.
Így kerültünk ide most mindketten. Te meg én, kedves olvasóm. Úgyhogy visszatérve a keresztrejtvényfejtésre; ha már itt vagyunk ketten, milyen jó téren is időn át nem csak kapcsolódni, hanem együtt játszani is valamit.
Van például az “így érzem magam most, megkísérlem érzékletesen leírni, biztos te is voltál már így, egyikünk sincs egyedül“ meg van a “történetet mesélve szórakoztatlak, hátha egy kicsit mindketten kiszakadunk a jelen pillanat esetleges nyomasztásából“ és van a “keresztrejtvényt írok, kitalálod mire gondoltam?“ - ez az utóbbi megy nekem legkevésbé jól. Egész életemben igyekeztem azt és úgy kommunikálni ahogy én éreztem. Játszmák és hátsó szándékok nélkül.
Persze így, hogy magyarul írok és így, hogy azt hiszem szóról szóra lefordítom mi van bennem is van, hogy visszakérdeznek - na nem szembe, hanem a hozzám közelebb álló barátomnál -, hogy “a Fancy miről beszél a posztjaiban?”
Aztán persze rá kell jönnöm, hogy van, amikor hatásosabb, ha nem verem nagy dobra ami bennem van, mert nagyobb felületet biztosítok akkor a támadásra. Mostanság inkább arra fókuszálok, hogy hogy legyek annyira barátságban a világgal, hogy a támadás nem felületet ne kapjon, hanem csak átengedjem magamon, mint fűszálak közt ahogy halad a nyári szellő.
Keresztrejtvények vagyunk mindannyian egymásnak. Azt hihetjük, hogy értjük, de csak saját magunkon keresztül, olvasónaplót vezetve, csak az egyéni élményeinken át tudjuk értelmezni a másikat - és valószínűleg akkor sem úgy, ahogy a másik eredetileg értette. “We are so infinitely other.“ - mondja Feldmár. Annyira mások vagyunk, hogy már az is csoda, hogy néha azt hisszük, hogy értjük egymást.
És ráadásul folyamatos kölcsönhatásban, oly’ sok dimenzióban sakkozhatunk, hogy sokszor nem is vesszük észre, hogy az egyik keresztrejtvényből már egy másik kalandba ugrottunk. És akkor lehet, hogy soha többé nem találkozunk…, mert a másik nem ugrott.