Kormányváltás

Lehetne a 'hogyan tűzz ki célokat' és 'a bőrgyógyászatról szeretettel' is a címe, de ez még csak nem is a nagybetűs Politika. Ez ténylegesen a kisbetűs kormányváltásról szól.

Mi az amit le kell írni? A célokat.

Akkor most kell leírni, hogy szeretnék kormányváltást? Tegnap posztoltam erről, de persze ott nem ennyire expliciten jelentettem ki. De azt hiszem, mindenki érezte. Nem azért akarok kormányváltást, mert utálom a Fideszt. Nem is azért, mert zavar, hogy indokolatlan mértékben, mondhatni obszcén módon meggazdagodott a hatalmon lévő párt majd’ minden tagja és azoknak családja és rokona és ismerőse.

Azért akarok kormányváltást, mert ha 15 év alatt nem sikerült az oktatás és az egészségügy kérdését rendezni, hogyha úgy leépítették a társadalmat, hogy már ilyen irányultságú elvárás sem maradt az emberekben, akkor menniük kell.

Mostanság már csak a félelem és a gyűlöletkeltés maradt a kormánypropagandában. Még ígéretek sincsenek arra nézve, hogy hogy lesz jobb. Csak indulatkeltés. “Ha mi megyünk, háború lesz.“ Eltűntek a hangzatos ígéretek a vidék felzárkóztatásáról, az európai értékekről, a jobb egészségügyről, a tömegközlekedés jobbításáról, az oktatásba fektetett erőforrásokról. Már ígéret sincs. Nincs pénz arra se.

Így viszont már zavar a fent említett gazdagodás. Mert így okkal van olyan érzése az embernek, hogy az ő zsebéből húzták ki a dollármilliókat és forintmilliárdokat. (Lehet, hogy dollárban is milliárdok.) Fel sem tudom fogni ezeket a számokat. Fel sem tudom fogni azt a gazdagságot, amiben azok élnek, akik 15 éve még, ha jól emlékszem, ígértek.

A minap a bőrgyógyászatra kellett mennem. Valami kiütés jelentkezett a bőrömön. Voltam 2 orvosnál, mindkettő felírt egy-egy kenőcsöt, de egyik sem használt. Sőt, a dermatitis tovább terjedt. Megrémültem. Így hát elkezdtem keresni, hogy hova lehet menni kifejezetten bőrgyógyászatra. Ahova beutalt a háziorvos, ott telefonon megtudtam egy másik melléktől, hogy az egész részleg szabadságon van… még egy hétig. Én nem akartam várni még egy hetet - mi van ha a kiütés az arcomra terjed a vállamról? Egy másik ügyelet a közelemben csak gyermekeknek tart fent beeső helyet, felnőtt időpontot májusra tudtak volna adni. A Semmelweis kórházba irányítottak, hogy ott van bőrgyógyászati ügyelet, de telefonon kérdezzem meg. Ott sem vették fel a telefont. Közben egy ismerős ismerőséről kiderült, hogy járt már ott, és végül megvizsgálták, habár neki pont oda szólt a beutalója. A honlapjukra az volt írva, hogy a rendelés előreláthatatlan ideig szünetel. Megkockáztattam és odamentem reggel 7-re. Reggel 6 óra 53-kor a 145-ös sorszámot kaptam. Az ott dolgozó portástól megtudtam, hogy ez azt jelenti, hogy 45-en vannak előttem, akik időpont nélkül érkeztek. A 115-ös sorszámú hölgytől megtudtam, hogy ő már reggel 6-kor ott volt. 7 órakor megkezdték a sorszámok hívását a betegirányítóba. 8 óra előtt néhány perccel sorra kerültem. A kedves hölgy elmondatta velem a panaszaimat és az eddigi tapasztalásaimat. Milyen GDPR? Ott voltunk vagy 100-an a váróban. “Név szerint fogják szólítani az 5-ös rendelőben, 8 után.“ 11 óra körül szólítottak és a kivizsgálás után felírtak egy harmadik kenőcsöt, ami már néhány óra után hatni kezdett, és megnyugodtam.

Kedvesek voltak és gyógyulást hozott a felírt krém. Csak 4 órát kellett várni és az előző két orvos, akinél jártam, nem volt specialista. Mit elégedetlenkedek hát? Igaz? Mindenkit elláttak aki ott volt aznap reggel. Afganisztánban összetennék a két kezüket, hogyha ilyen szabadságuk lenne, mint nekem. Amerikában sokkal többe került volna ugyanez a művelet, ha nincs magán-biztosításod. De nem Afganisztánban és nem Amerikában vagyunk. Ez a fajta érvelés csak arra buzdít, hogy egy jobb élet reményében elmenjek. És ugye, a “gyere haza fiatal” kampánnyal ezt is szerették volna megállítani. Mert mit ér a hatalom, ha nincs ki fölött hatalmaskodni s ha kivándorol a munkaképes, jó eszű fiatalság, nem lesz ki termelje a GDP-t (és fizesse az adót).

Van egy olyan halk gyanúm, hogy a magyarság, mint tudatállapot, csinálja magának, hogy kizsákmányolja a sajátja. A magyarok mellé nem kell a pokolban kisördög, hogy az üstben tartsa őket, mert úgyis visszahúzzák egymást - szól a jól ismert poén. De hát minden viccnek a fele igaz. És ahogyan magunkat ismerem, ha lesz kormányváltás, akkor máshogy fogják kizsákmányolni az államkincstárt. (Már ha van benne valami.)

Szenvedés mindenképpen lesz. - mondja Buddha. Meg kell választani, hogy milyen ízű szenvedést kérsz; vaníliásat vagy csokisat - mondja Feldmár. Én most már nem Fidesz-ízű szenvedést kérek. Azt hiszem, 15 év elég kellett volna, hogy legyen bármilyen pozitív változás eléréséhez. Ha akarták volna, hogy az ország is pozitívan fejlődjön, ne csak az ő bankszámlájuk, akkor meg tudták volna tenni.

Magyar Péter hasonlósága a fiatal Orbán Viktorhoz tagadhatatlan számomra egész szembeötlő. Mit számít mindez? Semmit. Végre valaki, aki hozhat valami változást. Ha nyer, nem lesz könnyű dolga, sőt, nehéz dolga lesz, ott kezdődik majd csak az igazi munka. Megfizetni a tanárokat, rendszert és finanszírozást vinni a közegészségügybe. Nem csak cikruszt és krumplit adni a népnek, hanem valódi felzárkóztatást a vidéknek, igazi drogprevenciót, stratégiát az ország rehabilitálására. Ha edukáció van, minden van. Tulajdonképpen egy társadalmat kéne csinálni, ami jobban él annál, mint hogy utálkozással kelljen megmagyaráznia magának, hogy miért él annyira rosszul.

Én szerencsés vagyok. Sokat éltem külföldön, jó munkám volt itthon, a szüleim neveltek belém szívósságot és jóindulatot is.

Szóval célokat írni. Szeretném, hogy ez az ország nemcsak élhető, hanem virágzó legyen. A kiváló helyrajzi adottságaival, a kedvező időjárásával, a tiszta vizével, a termelékeny mezőgazdaságával, a kis számú népességével. Szeretném, hogy ez egy agilis, growth mindsetű, gyorsan pivotolni képes, erős és okos ország legyen. Nemcsak a franciák fogászata és az angolok kanbulija, hanem egy saját jogon elöljáró, kutató, fejlődő, virágzó ország.

S ha lesz kormányváltás, legalább megmutatjuk magunknak, hogy lehetséges. Van egy generáció, aki úgy nőtt fel, hogy nem is tudja, milyen, ha más van kormányon.

Tudjuk a sok leadership-képzésről, hogy a cél az ahhoz vezető lépések nélkül csupán csak ábránd. Így a legkisebb dolog, amit tehetek, hogy elköteleződöm a szavazás irányába, addig pedig tanulok a lehetőségekről. Plusz, azzal az empátiával fordulok az ellenkező irányba szavazókhoz, amit szeretnék én is kapni. És talán, ha mind meghallgatva érezzük magunkat és meghallgatjuk egymást, megtudjuk, hogy tulajdonképpen ugyanazt akarjuk. Egészségben, biztonságban, a szeretteinkkel körülvéve, jól élni. És akkor együtt tudjuk magunknak megalkotni azt a csodás, már-már utópisztikus országot.