Úton

Ki tudja hol a vége?

Az élet nem fair, tudjuk.

De hol kezd el segíteni nekünk a természetes szelekció? Ahelyett, hogy puffogunk, el kell kezdeni kitalálni kipróbálni, hogy hogyan tudunk az éppen aktuális játékszabályokhoz alkalmazkodva vagy azokat kicselezve sikeresek lenni.

Nem tetszik a politikai helyzet? Tüntess, legyél politikus, költözz el. A fejed homokba dugása is érvényes, de szerintem képmutató és csak ideig-óráig kelti a megoldás és a nyugalom látszatát.

Csinálás. Jó okosnak lenni, sokat tanultunk érte, valamilyen szektorban esetleg magas szintre fejlesztettük a szaktudásunkat; gépek, állatok, emberek, folyamatok, akár összefüggések terén. De a megfejtés semmit sem ér, ha nem tudjuk kivitelezni. A válasz a mozgásban van.

5 hónap. 5 hónapba telt míg az elhatározásból hivatásos búvárrá váltam. Egy hónap költözés, csomagolás, intézkedés és utána 4 hónap tréninggel egybekötött kőkemény meló. Hetente 6 nap fizikai munka, másik országban, ismeretlenekkel körülvéve, addig sosemlátott terepen, az egyéni vállalkozói létből a foodchain alján. Gyors volt, most 119 dokumentált merüléssel CMAS *** dive leader avagy merülésvezető vagyok.

7 év. 7 évbe telt mire eladtam a házat amiben édesapám lakott a halála előtt. 7 évig gyászoltam, purgáltam, engedtem el. Nem teljes mozdulatlanságban, de mégis látszólag eredménytelenül - a haladásnak csak rendkívül kicsi nyomát láthatta az avatatlan szem. Mégis minden egyes köteg könyv elengedése, minden szekrény kidobása, minden kör a MÉH telepre hatalmas lelki és fizikai erőbefektetés volt részemről (és sokszor a barátaim, ismerőseim és még vadidegenek részéről is).

13 év. 13 éve költöztem haza Magyarországra “átmenetileg.“ Közben már édesapám is meghalt, tehát a helyhez kötésem is szinte teljesen megszűnt. És persze nincsen még terv, hogy hogyan fogok pontosan újra elköltözni. Csak a vágy. De a vágy hajt. Ismerkedek, ötletelek, teszem ki a vágyam az univerzumnak. Remélvén, hogy segít.

Úgyhogy itt is elkezdem most. Ez az utam.

Kb. 20 éve láttam először a Gyűrűk Urát, mert anyukám kivette Karácsonyra a könyvtárból VHS-en. (Tudom, this dates me. :D) Azóta vágyom Új-Zélandra, de még nem léptem meg az utazást. Közben éltem Amerikában szumma 5 évet, építettem egy karriert, belekezdtem unrelated skill-ek felszedésébe pl.: búvár lettem, remélvén, hogy ha a karrieremhez nem is related, Új-Zélandhoz talán hozzásegít.

Szóval megyek az úton. Remélem egyszer Új-Zélandra is elvezet.

Theodore Roosevelt gondolatával zárom emlékeztetőül, mert még én is elbizonytalanodom amikor belsőmet megosztom: “It is not the critic who counts; not the man who points out how the strong man stumbles, or where the doer of deeds could have done them better. The credit belongs to the man who is actually in the arena whose face is marred by dust and sweat and blood; who strives valiantly; who errs, who comes short again and again, because there is no effort without error and shortcoming; but who does actually strive to do the deeds; who knows great enthusiasms, the great devotions; who spends himself in a worthy cause; who at the best knows in the end the triumph of high achievement, and who at the worst, if he fails, at least fails while daring greatly, so that his place shall never be with those cold and timid souls who neither know victory nor defeat.”