Úton 4.

Ez most egy másik metszete az életnek. És amúgy is az út maga a cél. Ki vagy akkor, amikor nem azt a harcot harcolod, amit mindig harcolsz?

Tegnap nem írtam, mert Hamvas Bélával randevúztam.

Végre egy pasi, aki szellemi kihívást jelent.

A pszichológusom, akinél már ötször voltam (és még szerencsére nem mondta, hogy kívül esek a szakmai kompetenciáján), az első ülésen azt mondta: “nem szokványos életút“ meg „különleges személyiség“. Vajon olyan, mit a sommelier, hogy mindenkinek azt mondja, hogy “jó választás“ vagy a pszichológusnak elhihetem, mert vele bensőséges viszonyt igyekszünk kiépíteni, meg mert ő sok emberrel találkozik?

Mégis, van neki Nassim Taleb-féle skin in the game-je; érdekelt fél ő is ebben, hiszen akkor fizetek neki, ha visszajárok hozzá. Lehet, csak kedves akart lenni, amikor kifejtette, hogy kevesen olvasnak ennyit és kötik össze az életük történéseivel a dolgot.

Még azt is mondtam neki, hogy visszagondolva arra jutottam (angol régmúlt, I had thought about this), hogy az Utazás a koponyám körül-nek is lehetett része benne, hogy végül cognitive scientist lettem. Imádtam azt a könyvet. Azt se olvastam újra, de imádtam.

Szépirodalom. Nem önfejlesztés, nem akciódús regény, nem research egy podcasthoz; valaki világlátásának megismerésére és megértésére törekvés. És nem semmi világlátás. Már a második oldalt befotóztam ahol arról beszél, hogy másnak az őrületét megpróbálni elvenni tőle - meggyőzni, hogy nem úgy van - az őrültségek őrültsége lenne, hiszen ezzel a saját őrültségünk létjogosultságát is megkérdőjeleznénk. Teljesen egyetértek. Közben meg a mindennapjainkban - na jó, mindennapjaimban hajlamos vagyok saját nézőpontomat a korrekt nézőpontnak venni. Egyrészt, elfelejtem, hogy mindenki így van a sajátjával, másrészt azonban sokszor mégis hamarabb kérdőjelezem meg magam, mint másokat. És amikor már double-double check-eltem magam, akkor végül mégis kiderül, hogy igazam volt.

Lehet, hogy ez a helyes út. Ez (a humble,) az alázatos út. Amúgy Hamvas Béla is írt egy angol félmondatot és nagyon örültem. Nem Hunglish, de megengedi magának. Amikor odaillő. Köszönöm a példával előljárást innen is a jövőből.

Tehát nem azért kérdőjelezem meg magam, mert nem vagyok biztos benne, hanem azért, mert megadom a lehetőségét, hogy a másik ember up-to-date-ebb információval rendelkezzen, mint én. Ez a másik embernek persze tűnhet úgy, mintha bizonytalan lennék.

Most már mondhatom magamnak, hogy nem akarom kirántani az őrültségéből.

Habár! És itt jön a hatalmasnagy habár. Egyik kedvenc idézetem Vilyanur Ramachandran neurulógustól, hogy “when you’re a clinician, if somebody sounds crazy, it usually means, you are not smart enough to figure it out.“ És azt hiszem, ezért nem tetszik, amit mondott a pszichológus utoljára.

Végigmentünk a férfiakon az autóbalesettől.

Szép sorban. Jegyzetelt. Ezért is mentem oda: felfedezni az interperszonális kapcsolataim mintáit. Mit rontok el? Miért nem élek még egy Szerelmetes, biztonságosan kötődő, mégis kalandosan izgalmas és boldog, elköteleződött párkapcsolatban a tengerparti házunkban?

A beszámoló után és az ülés végén is túlnyúlva:

“Lehet, hogy csak peche volt.“

Na, ez az a mondat, ami az én életemben, azt hiszem, a “maybe they are just crazy“ megfeleltetője.

Persze, jött a kontrollal; ha ezt mondjuk, akkor nincs kontrollom és milyen rosszul viselem ugye, amikor nincs.

De ha simán pechem volt és csak azért nem találkoztunk még a Szerelmemmel, akkor semmi garancia nincs rá, hogy a jövőben fogunk. Persze, hogy nincs rá garancia. Semmire sincs garancia ebben az életben.

Jó, akkor máshogy fogalmazok, ha nem rajtam múlik, akkor mi értelme fejleszteni magam? Persze, magamért. De magamnak jó vagyok, úgy ahogy vagyok. A vakfoltjaimat keresem.

Közben persze, értem, mire gondol, azt látja, hogy értelmes vagyok, nem patológiás. Bizonyára majd én is megtalálom a hozzám illőt. Csak idő kérdése.

Az időnk viszont elfogyott. Viccelődtem, hogy dupla ülést csinálunk, vagy mi lesz? “Nekem családom van, haza kell mennem a gyerekeimhez.“

Az előző megkezdett gondolatra pedig azt válaszoltam, hogy mindenre van hatásom.

It’s a scaling problem. A világ nagy egészét tekintve természetesen semmi hatásom nincs. Egy porszem vagyok a gépezetben, annyi se. Történelmileg még lehet is valami nyom, amit hagyok - valószínűleg akkor, ha társadalmilag tudok valamilyen hatást elérni az életemben. Tehát a személyes szinten minden az én kezemben van. A döntéseim, a viselkedésem.

Láttam, hogy még folytathatom. Az AI azt mondja, szerinte ilyenkor szerepet játszok. Szerintem meg színház az egész világ és én maszk nélkül jelenek meg, mert túl rövid az időm, hogy annyit foglalkozzak a látszattal.

Szóval mondtam a pszichológusnak, hogy Alan Watts-osan scaling problem, csak én időben néztem rá így, Alan Watts meg térben. Mondom: a gyomrunkban most is háború zajlik. Az immunsejtjeink támadják a kórokózókat míg a gyomorsav felold amit csak tud, a baktériumok versengenek egymással az életbenmaradásért, erőszakos és kaotikus. De ez pl. a gut-brain connection folyamán, meg amúgy is, elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesek legyünk. A nagy egészben - a testünk szintjén - ez azt eredményezi, hogy harmónia van, egészségesek vagyunk.

A gyomrunkban folyamatosan dolgozó harc egy másik szinten nyugalmat eredményez. Szóval ami egyéni szinten csupa választás és szabad akarat, az historikus szinten full determinizmus. Nem lehet másképp. Csak úgy, ahogy volt.

Saját magam farkába harapó kigyó vagyok tehát. Mit kell tennem az egyéni szinten, hogy minden jól legyen?

Semmit. Elfogadni, hogy már most minden úgy van, ahogy lennie kell, mert egyszerűen nem lehet másképp. Persze ettől fájhat, ettől vágyhatok másra, és ettől még azt tehetek, amit csak akarok. Csak el kell fogadnom, hogy ez maga a harmónia. Wu wei. Ekkora zen taoista lennék? (Bármit is jelentsenek ezek a szavak.) Úgy tűnik, ez a gondolkozásmód tud adni kevés komfortot ebben a folyamatosan változó világban.

Ugyanoda jutok tehát. Hamvas Béla Speak Easy: Magamtól sem kell elvenni az őröltségemet. Jogom van hozzá. Sőt, mi több: ettől vagyok önmagam.

888 412 1289018

Amit a Szerelmem keresésével tehetek, az pedig az, hogy elengedem ezt és magamat találom meg. Ezt mondjuk el se vesztettem, csak úton vagyok.