Örvény
Most írom az emlékirataimat. Jó, hogy ki tudok lépni a törött csatt nézőpontjából a meditáló kiscica nézőpontjába. Miau!
“Ha lenne valakim, akkor meg abból lenne elegem.“
Szóval nincs senkim. És ebből is elegem van.
Lehetne valami elkerülő blogposztot írni egy történetről egy meselbeli tájon vagy egy emlékről egy elvarázsolt gyerekkorban. De inkább a radikális elfogadást választom. Be van állva az állkapcsom a feszüléstől. A feszülés vagy a feloldódni-próbálás. Megfeszülve próbálok feloldódni. Mekkora oximoron.
Megyek hát előre a nőiségembe, a színek, az ékszerek, a vörös rúzsok vadabbnál vadabb árnyalatai felé. Hiába vágyom olyan görcsösen a megállapodásra, talán azt kell elfogadnom, hogy semmi sem állandó.
Minden változik és csak azt választhatom, hogy elfogadom és élvezem ezt a folyamatos változást. Van, aki azt választja, hogy felépülő lesz, valaki azt, hogy spirituális vezető. Valaki megnyugszik és beleengedi magát a karrierje magasra építésébe valaki világutazóvá válik. Mire várok hát?
Mire várok, hogy elkezdjem élvezni az életemet? Visszanyúlok még régi szerelmekhez, régi megszokásokhoz, régi barátnak hitt ellenségekhez. De csak ideig-óráig tudom elhitetni magammal, hogy ami egyszer jó volt újra ugyanolyan lehet. Nem lesz soha ugyanolyan. Most, most van. Most már minden más, engem is beleértve.
Az örvény, amit tegnap láttál nem ugyanaz az örvény amit ma látsz - hiszen a víz teljesen kicserélődött már benne. Tehát az örvénylés örvénylik. Az én szeretet-éhségem rág engem belülről.
Ezen a rögös úton jutok hát el az önszeretethez.
Ez sem állandó. Vannak jobb és rosszabb percek. Igen, percek. A törött ablaktörlő után ma jött a törött csatt a táskán. Vajon mit jelenthet ez spirituálisan? Persze, azt hogy tanít az univerzum megtartani a történéseket. Azt tanítja, hogy én sem vagyok ugyanaz az örvény aki 5 perccel ezelőtt voltam. Nem lehetek.
És nem is kell semmilyennek lenni. Az örvény csak örvénylik és pont úgy tökéletes ahogy van. Én is ebben a tökéletlenségemben vagyok épp úgy tökéletes, ahogy vagyok.