Radikális elfogadás

Az van, ami van. Elfogadhatom ami van és közben tanulhatok belőle. Elfogadhatom ami van és közben vágyhatok másra. Elfogadhatom ami van és közben dolgozhatok magamon.

Radikális elfogadás.

Ez a gondolatkísérlet.

Minden pont úgy jó, ahogy van. Na, nemcsak azok a dolgok, amik egyből eszedbe jutnak, például egy vita amiből tanultál vagy egy élmény aminek a végén futólag megismertél egy különleges embert. Hanem a tested jelzései és a nézeteltérések, amikor a végén nincs békülés.

Minden tökéletes abban az inteciarendszerben amiben vagy.

Elfogadom a helyzetet, de közben vágyhatok másra.

Azt hiszem egy ilyen gondolat indította be a kapitalista társadalmunk fogaskerekeit. Legyen minden évszak bősége velünk minden hónapban. Legyen sok ajándék, ne csak Karácsonykor! Legyenek nyári gyümölcsök télen is.

Egy örökös fogaskerékké vált így az életünk. Pedig az elfogadása annak, ami van, nem mindig olyan nehéz. Van, amikor simán csak nem tehetünk semmit.

Van amikor a lehetetlen is tanít.

S ha elég ügyesen lavírozunk, minden élményből magunkkal vihetünk egy csepp megnyugvást.

Az emberek akik nem kedvelnek? Nem tehetnek mást, hiszen ha kedvelnének, akkor saját maguk lustaságával vagy félelmével kellene szembenézniük. Azt érzik, ha rád igent mondanak, magukra nemet.

És aki ott van neked, olyan intenzitással van ott neked, amit nem vitathat el tőled senki. Miért vitatod hát el magadtól?

Persze, a negatív hangokat mindig felerősítjük a fejünkben. Így vagyunk kódolva.

A radikális elfogadás radikális megnyugvást is hoz.

Hozott virágot? Jó. Nem hozott virágot? Az is jó.

Minden jó.

Mit tudok kihozni belőle? Nem sikerült? Az is jó. Elfogadom. Tanultam.

Majd legközelebb.