Úton 5.

Ez nem mese, ez a valóság. 🐉

Ha történet kell, hát mesélek egy történetet.

Volt egyszer egy úrilány. Jó családból származott. Volt neki pedigréje. Okos és szép szülők, nagy múltú, jó nevű családok sarja. Kisgyermeknek mindig is a hatásán gondolkozott, erről írt a naplójába. Hogyan lesz ő is Valaki? Lány létére hogyan viheti tovább a nevét, ami habár önmagában nem volt különleges, neki sokat jelentett.

Sorra teltek az évek és a csöpp kis cserfes lányból okos és könyörtelen tinédzser lett. Nem bántotta igazán a sors. Jó élete volt, a tinik általános problémáival. Szerelmek, csalódások, tanulmányok. Bontogathatta a szárnyait az otthon melegében. Jó családból származó szülei tudták mi a gyermeknevelés modern állása. Támogatták a fejlődésben és saját, építő szenvedélyeinek felfedezésében. Így cseperedett a leánygyermek mígnem egy nap találkozott a 7 fejű sárkánnyal.

Hatalmas, vérengző, szörnyen félelmetes sárkány volt s a lány, tudta, hogy most bátornak kell lennie. Minden igyekezete ellenére, amint meglátta a sárkányt, elszaladt előle. A sárkány nem kergette őt. Onnantól kezdve, hogy találkoztak, a lány emlékeiben élénken élt tovább. Álmaiban kergette és nem hagyta nyugodni. A lány álmaiban is csak elszaladni tudott. Nem tudta hogyan kell a sárkánnyal bátran szembenézni. Remélte, hogy majd jön egy herceg, aki oltalma alá veszi, mint a mesében.

Sajnos a legények, akikkel a lány találkozott nem hercegek voltak hanem parasztok, zsiványok vagy szolgálók. A lány tudta, hogy amikor újra találkozik a sárkánnyal, bátornak kell lennie. Szembe kell néznie vele. Készültében el is felejtette, hogy milyen szörnyen félelmetes volt a sárkány. Persze emlékezett rá, hogy találkoztak már, de oly sok telet túlélt már a lány, hogy az emlékek elhalványultak és a sárkány képe, habár ott volt az emlékeiben, megszelídült.

Amikor a lány azt hitte végre találkozott egy herceggel, a sárkány újra előbújt a rejtekéből. Ekkor látta igazán a lány, hogy a fiú nem igazi herceg. Nem tudta sem megvédeni a lányt, sem segíteni őt, hogy szembenézzen a sárkánnyal. A lány másodszorra is elszaladt a sárkány elől. Másodszorra, hiába a felkészülés, hiába az emlékek, sokkal messzebbre futott, mint előtte.

Az emlékeiben a sárkány hajszolta éjjelente és nappalonta. Talált segítőket a lány, de a sárkányt nem tudták leküzdeni helyette. A sárkány vérengző és félelmetes volt, minden éjjel a lány álmaiban jelent meg újra. De a lány tudta, hogy az emlékek egyszer elhalványulnak. A lány tudta, a sárkány nem mutatja meg magát újra. A lány tudta, hogy ha szembe akar nézni a sárkánnyal, neki kell megkeresni azt. A lány nem akart találkozni a sárkánnyal újra. Így hát az emlékeiben őt kergető sárkánnyal élt tovább.

A sárkány emléke éjjel és nappal is kergette a lányt. Csak az emlékeiben kergette. És hiába halványultak az emlékek, a lány nem tudott békében élni. Pont elég volt ez a sok szenvedés ennek az úrilánynak. A sok menekülés után egyszer csak megfordult. Vissza kell mennie, megkeresni a sárkányt és bátran szembenézni vele. Herceg nélkül is. Egyedül is. Ha abba belehal, akkor is.

Megfordult, de a lábai földbe gyökereztek. Nem tudott elindulni. Újabb telek jöttek és a lány csak révedezve nézte az utat amelyen indulni akart, hogy szembenézzen a sárkánnyal.

Amikor megelégelte a várakozást egyszersmind végre elindult a sárkányhoz. “Egy életem, egy halálom.” - gondolta magában. Alig tett meg néhány lépést lábai újra földbe gyökereztek. Akadtak újabb segítői az úton, de azok csak locsolták a lába gyökereit, virágot ültettek köré. Nem akartak neki segíteni, hogy megküzdjön a sárkánnyal.

Az úrilány elhatározta, hogy a sárkánnyal az emlékeiben fog megküzdeni. A segítőinek megköszönte az öntözést és ott, a földbe gyökerezve igyekezte előhúzni az emlékeiből a sárkány képét. A segítői tovább öntözték és a virágokat gondozták, így a lány gyökerei egyre csak mélyebbre hatoltak a földben. Az úrilány szinte el is felejtette, hogy visszafordult már és azt is, hogy milyen volt valójában a sárkány. A sárkány ábrándjaiban ismét megszelídült, “talán már leküzdötte valaki más” - gondolta.

A gyökerei aztán megbetegedtek. Ekkor eszébe jutott, hogy ez a virágoskert nem az ő helye, csupán úton van, hogy szembenézzen a sárkánnyal. A lány rájött, hogy a segítői nem igazi segítők, csupán a lány árnyékában hűsölő vándorokat fizettették a virágoskert komfortjáért.

Iszonytató küzdelmek árán, a lány végül, maga mögött hagyva betegeskedő gyökereit és értetlenkedő “segítőit“ végül újra elindult. Hosszú és végeláthatatlan út állt előtte, de minden nappal közelebb lépett a sárkányhoz.

Ahogy közelített, emlékei visszatértek. A sárkány hatalmas, vérengző és félelmetes volt. A lány felszerelkezett minden eszközzel, amivel csak tudott, amivel lekaszabolhatja a sárkányt. Kardok, tőrök, fegyverek és egy malacpörzsölő.

A lány haladt az úton. Igazi segítői álmaiban jelentek meg. Egyik éjjel azt is meglátta álmában, hogy az a sárkány az Övé. Senki más nem tud helyette megküzdeni vele. Hiába reméli, hogy találkozik majd egy herceggel, aki lekaszabolja neki. Ez nem mese, az úrilánynak magának kell szembenézni a sárkánnyal.

A hosszú és fáradtságos út végén a hatalmas, vérengző és félelmetes sárkány már várta a lányt. Még nagyobb és félelmetesebb volt, mint a lány emlékeiben. A lány azonban az út során azt is megálmodta, hogy a sárkányt nem megölni kell, hanem megszelídíteni. Ez az ő sárkánya. És ha az övé, akkor akár a segítője is lehet. Letette hát a lány a fegyvereit és halált megvető bátorsággal kezdett a sárkány felé lépkedni. A külső szemlélő számára védtelen volt a lány, de a sárkány látta, a lány bátorsága és hite volt a pajzsa és a lasszója. A sárkány lehajtotta hát mind a 7 fejét. Soha nem akarta ő bántani a lányt. Szolgálni akarta, mert a lány felmenői generációkon át nevelték ilyen vérengzőre és félelmetesre, hogy a lányt élete árán is megvédje.

Ekkor érezte a lány, hogy a sárkányhoz a kapcsolata sokkal ősibb, mint az első találkozásuk. Felült a hátára és messzire repültek együtt. Magasztosan, vészjóslóan, tiszteletet parancsolóan. A lány bejárta az egész világot a sárkányával és végül találkozott a hercegével is. Persze nem herceg volt, hanem egy úri fiú, aki saját embertpróbáló útján szelídítette meg a saját sárkányát és gyarapította vele együtt az evilági és túlvilági javait.

Szerelmüket megpecsételvén hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak és sárkányaikat együtt nevelve boldogan éltek, és talán meg sem haltak.