Világvége

Mi az élet értelme és ha nincs, akkor mi van? Gary Snyder jut eszembe: “Find your place on the planet. Dig in, and take responsibility from there.” Tudok mindent, de attól az érzés a Világvége.

“He, who has a why, can bear almost any how.”

Ez jutott eszembe hajmosás közben. Hogy nincsen miértem.

“Egyedül van, mint az ujjam,” ezt szokták mondani, de ujjamból is 10 van, szerencsére. Hálás vagyok az életnek a sok jóért, ami kijutott nekem. Talán túl sok is.

Azért jó a józanság, mert tudom, hogy tök magamtól tudok ilyen ramatyul lenni. Ez nem a lejövő, nem a másnap. Ez bizony teljes mértékben én magam vagyok. A ciklusom, az étrendem, a fizikai aktivitásom, a cukor -és koffeinfogyasztásom önmagában tud ilyen szintekre juttatni. Beton.Hofi POKOL című száma jut eszembe. Najó, nem jut eszembe - ezt hallgattam egész délelőtt. Nem bírtam mást. INTERREGNUM az album. Az Életmassza napján találtam.

Proteindús és zöldségekben gazdag reggelim, visszafogott 3 kávém és gáztűzhelysikálásom után a zuhany alatt arra gondoltam, hogy tényleg nincs semmi értelme az életemnek. Nincs miért élnem.

Ne aggódj. Ez nem búcsúlevél. (Vagy ne örülj.)

Tudom, hogy lesz még jobb, de annak sem érzem a valódiságát.

Mintha egy vákumban lennék.

Sok kapcsolódási-kísérletem kudarcba fullad. Mit nevezünk kudarcnak? Tanulási lehetőség.

Egy dolgot tanulok, de azt folyamatosan: lehet, hogy nem való nekem a társas lét. Vagy legalábbis nem úgy, mint ahogy látom, másoknak.

Persze, hogy próbáltam az AI-jal beszélni. Terápiába küldött. A terapeuta meg utoljára azt mondta “lehet csak peche volt.“ Mondjuk még nem hallotta az összes sztorit, csak a férfiakkal kapcsolatosakat.

Lehet, hogy sokaknak ilyen belül, mint nekem, csak alkoholba vagy más függőségekbe fojtják?

Én is próbáltam a végkimerülésig edzeni, de a kimerülés után már szar volt.

Jó, a többieknek van anyu meg apu meg tesó, meg szerelem akik mellett és akikkel szemben meghatározhatják magukat. Lehet évődni meg szeretni meg vitázni meg tervezni együtt.

Persze nekem is volt szerelmem, de nem akartam úgy meghatározni magam, hogy elégedetlenek vagyunk. Így már nincs.

Én közösen akarok életet építeni. Tudom, hogy nincs tökéletes. Csak pont nekem nagyon jó. Azt remélem, hogy olyan van. Ha nincs, akkor erre a vákumra vagyok, úgy tűnik, kárhoztatva.

Túl sokat adok, túl sokat várok, túl magasról túl mélyre esek.

Végletes ember vagyok, de azt hiszem ilyenből is van még sok száz s ezer. Én mégis itt állok, egyedül. Nem is tudok olyanra gondolni, aki most megvígasztalhatna. Csak én magamat, az ábrándozásaimmal. Hogy kitalálom hogyan adhatok a világnak. Jobbamondva hogyan akarok adni, mert ha hagyom, akkor csak elvesz.

Az a fickó tegnap egy hete, csak felforgatott. A már oly’ szépen alakuló-félben lévő langyoskás nyugalmamat fenekestül felforgatta. De miért is?

Hogy megmutassa, hogy mim nincs? Köszi, Sors.

Mégegy alkalommal. De most elsöprőbb erővel, mint eddig bármikor. Mert volt valódisága a kapcsolódásnak, a helyzetnek, az életeknek.

Amilyen intenzív volt, olyan hirtelenséggel véget is ért.

Sajnos ahhoz meg túl intenzív volt, hogy azt mondhassam, mintha meg sem történt volna. Majd a távolság begyógyítja. Kisbb gondom is lehetne nagyobb, hiszen a barátnőim országában bombáznak, a világ úgy tűnik, rohamosan hajt a vége felé, én meg a mikrokörnyezetemben is meg tudom élni a reménytelenséget.

Mindenki a maga szintjén szenved. Ebben a kicsi pillanatban: én is.

Minden egy.